Horváth Gyula fellépett többek között Mexikóban, Japánban és Sydney-ben is. II. János Pál pápa emlékplakettel köszönte meg felemelő játékát. Vajon kit rejt ez a név? Bár a világot meghódította, hazánkban mégis kevesen ismerik. Talán lassan beérik a több évtizedes gyakorlás, és teljesülhet az álma: híressé válni saját hazájában.Durkó Anett – Forrás: Magyar Nemzet Online
Aki zenészcsaládba születik, szinte az anyatejjel együtt szívja magába a zene szeretetét is, és a szülők is ezt várják el a gyermeküktől. Így történt ez Horváth Gyula életében is, aki hatéves korában kezdett hegedülni, azonban a focit is nagyon szerette. Míg édesapja hónapokon át turnézott, édesanyját könnyen becsapva a hegedűtokban csempészte ki a focilabdát, és hegedűóra helyett a focipályán kötött ki.
Egy zenésznek vigyáznia kell a kezére. De ha a családi ház udvarán a munkások által eldobott törött üveg hever, megtörténhet a baj. Emiatt találta műtőben magát az akkor 16 éves Gyula, ugyanis focizás közben valahogy elvágta a jobb kezét. Kórházba került, ahol négy órán át operálták, alig pár hónappal a Rajkó zenekarba való felvételije előtt. „Az volt az első kérdésem, hogy a megméretésig meggyógyul-e a kezem. De hála Istennek addigra rendbejött annyira, hogy el tudtam menni a felvételire, és fel is vettek” – emlékezett vissza a prímás.
A több évtizedes gyakorlás megviseli az ember szervezetét. Több mint húsz év elteltével most ismét megsérült. Maxim Wengerowhoz hasonlóan neki is ínhüvelygyulladása lett, emellé egy izomhúzódás is társult. Wengerowot három évre eltiltották a hegedüléstől, ő ezt be is tartja. Horváth Gyulát azonban a zene iránti szeretete állandó játékra készteti. Nehezére esik a játék, de a Gundel étteremben a vendégekre való tekintettel mégis muzsikál nekik. Mint elmondta, van egy kedves kollégája, aki átveszi a szerepét, ha elfárad vagy fáj a keze. – Nagyon félek, hogy egyszer azt mondják, nem játszhatok többé. Kaptam injekciókúrát, krémeket, egyfajta levehető gipszet is. De nem bírom megállni, hogy ne gyakoroljak…”
Ahhoz, hogy valaki szívvel-lélekkel a zenének éljen, nagyon sok bátorítás, elszántság és szenvedély kell. A szülők mindig ott álltak a művész mellett. „A szüleim mellett Farkas Gyulának is sokat köszönhetek” – mondta a művész az MNO-nak. Mint megemlítette, ő a Rajkó zenekarban figyelt fel rá, „meglátta és kihozta belőlem azt a tehetséget, amivel rendelkezem”. Mint megemlítette, van két nagyon kedves barátja, Nemes Dénes és Bándori Attila, akiknek szintén sokat köszönhet. „Nagy dolog volt abban az időben, hogy 16 évesen Franciaország és más nyugat-európai ország színpadán is megmutathattam a tehetségemet.”
Játszott II. János Pál pápának is
A külföldi karrier beindult, sorra kapta a felkéréseket. Meghatottan emlékszik vissza az első híres koncertjére a Rajkó zenekarral, amit nem másnak adtak, mint II. János Pál pápának. Amikor a Vatikánba kapott meghívást, annyira fiatal volt, hogy igazán fel sem fogta, kinek is játszik. Magyar zeneszerzők műveit adták elő, illetve olyanokét, akik magyar zenéket írtak át, mint Johannes Brahms, Liszt, Vittorio Monti. A koncert végén személyesen ment hozzájuk II. János Pál, kezet fogott velük, majd átadott egy emlékplakettet – emlékezett vissza Horváth Gyula.
Emellett zenélt luxushajón is, ami elmondása szerint teljesen más világ, mások az adottságok. De az ott előadott színvonalas operetteket is szívesen játszotta. Abban a szerencsés helyzetben van, hogy nagyon sok zenei stílust elsajátított – teszi hozzá a neves művész. Arra a kérdésre, van-e kedvenc stílusa, úgy fogalmazott, „mindig az tetszik, amit éppen játszok. A klasszikus zenére kell a legtöbbet készülni, nagyon sok gyakorlást követel. Szeretem a dzsesszt, a pop-, a cigány-, valamint a klasszikus zenét is. Magát a zenét.”
Fordulatot hozott a győzelme
A sok gyakorlásnak meg is lett az eredménye, hiszen 2004-ben elhozta a 2. Nemzetközi Prímásverseny első díját. A vonópárbaj győzelme megváltoztatta az életét. Olyan emberek segítették a művészetét ezután, akik előtte nem ismerték. „Mindent, amit elértem, csak a tudásom által értem el. Mindenre büszke vagyok” – tette hozzá. Játszott a Sydney-i Operában, a Milánói Scalában kétszer is fellépett. Amerikába többször eljutott, Ausztráliába, Japánba kétszer. Szinte a világ összes pontján járt, mindenhol nagy sikert aratott. Az idén megy harmadszor vissza Japánba. Tavaly Mexikóban lépett fel, ahol 18 koncertet adott, négy helyen kormányzói kitüntetésben is részesült. Tavaly Peter Gabriel hívta meg egy francia impresszárióhoz. Ott a megnyitón 25-30 ezer embernek játszott. Ausztráliában pedig egy szabadtéri fesztiválon 15-20 ezer ember előtt koncertezett.
De mint a prímás elmondta, elődjei olyan zenei alapokat tettek le, amit ha valaki magas színvonalon művel, akkor a világ minden pontján szívesen és nagy örömmel látják. Hiszen a zenében nincsenek nyelvi nehézségek. Ahogy fogalmazott, a zene csak jó vagy rossz lehet, és az ő temperamentumos, változatos játéka mindenhol nagy sikert arat. Egy zenész mellé persze kellenek társak, egy zenekar. Így történt az, hogy Horváth Gyula megalakította Sentimento nevű zenekarát. Mondhatnánk azt is, hogy ez egy családi vállalkozás. A zenekarral anno könnyűzenei alapokra épülő instrumentális darabokat adtak elő, például az Omega vagy a United együttestől. Most már a nemzetközi piacra szeretnének betörni.
Bár szinte az egész világ ismeri és szereti Horváth Gyula munkásságát, ő mégis Magyarországon szeretne játszani. Ez a vágya lassan beteljesülni látszik. Rengeteg jótékonysági koncerten vett részt. Mint mondta, mostanában sok mindennel elhalmozta Magyarország. Különböző állami elismerésekben volt része, Budapest Príma díjat kapott, és már azt is hallotta, hogy talán Liszt-díjra is jelölik március 15-én. „Örülnék, ha 38 évesen Liszt-díjat kapnék. Ez lenne a művészetem csúcsa. Mutatná, hogy érdemes volt zenét tanulni” – nyilatkozta az MNO-nak a muzsikus. Elmondása szerint szereti járni a világot, de az a célja, hogy többet lehessen itthon. Álmai között szerepel, hogy létrehoz egy olyan iskolát, ahol tehetséges, de anyagi nehézségekkel küzdő gyerekeken segít.
Úgy tűnik, hiába tehetséges valaki, ez mégsem mindig elég ahhoz, hogy mindenhol elismert legyen. És hogy mi kell a hazai sikerhez? Ahogy Horváth Gyula látja, leginkább pénz kérdése. „Annyi tehetségkutató van, és ha nem egy ilyen helyen méreti meg magát az ember, akkor szinte lehetetlen bejutnia a köztudatba a művészeknek” – fogalmazott a művész.
Mindig van hova fejlődni
Egy igazi művész soha nem dőlhet hátra a székében, és mondhatja azt, hogy ő már mindent elért. A sikerhez kell egy nagy adag tehetség, kitartás, jó tanárok, sok gyakorlás és a zene iránti alázat. A prímás véleménye az, hogy öt-hat emberöltő is kevés lenne ahhoz, hogy valaki igazán megtanulja a zenét. Ugyanis mindig lesznek fiatalabbak, akik tehetségesebbek. Vannak olyan nagy öregek, akiket viszont soha nem lehet utolérni. Arra a kérdésre, hogy van-e olyan mű vagy technika, ami kihívást jelent számára, Horváth Gyula azt mondta, állandó kihívások közepette él. Néhányszor előfordult vele, hogy a vendégek olyan műveket, darabokat kértek tőle, amelyeket nem tud eljátszani. Ilyenkor másnapra mindig megtanulja ezeket. Így ha legközelebb kérik, akkor nem éri meglepetés, és elő tudja adni. „Aki alázattal van a zene iránt, az örökké tanulja” – szögezte le a prímás.
A művésznek is lehet néha rossz napja, amikor nem könnyű kiállni a közönség elé. Akadnak nehézségek is, amelyeken felül kell kerekednie. Ilyenkor segít, ha egy mottóra gondol, azt hívja segítségül: „Amennyire én szeretem és tisztelem azokat, akikkel együtt dolgozom, ők is annyira viszonozzák ezt. Amíg ez így van, mindig, minden, mindenhol jóra fordul” – árulta el Horváth Gyula hegedűművész.