Cziffra György emlékiratai közel harminc éve jelentek meg Magyarországon és ma már csak antikváriumokban, könyvtárakban hozzáférhető, ennek ellenére kihagyhatatlan olvasmány azoknak, akik a szimbólumokért rajongó zongoraművész életének meghatározó eseményeit nemcsak szűkszavú, felületes, olykor zavaró hibáktól (sikeres skandináv turné legendája) sem mentes életrajzokból szeretné megismerni. Már huszonegy éve élt Franciaországban, amikor imádott fia, a rögtönzéseit egyedüliként lerögzíteni képes karmester kérésére – hol franciául, hol magyarul – megírta, magnetofonra mondta élete történetét. Fia, nemcsak ösztönözte emlékiratának létrejöttét, de komoly segítséget is nyújtott azzal, hogy revidiálta munkáját, majd lefordította irodalmi francia nyelvre. Így jelenhetett meg önéletrajza 1977-ben Franciaországban, majd hat évvel később, fia tragikus halála után Magyarországon, a franciául megjelent életrajz magyar fordításaként. A címet Schumann Chopinról megfogalmazott híressé vált jellemzése -” virágok közé rejtett ágyúk”- ihlette.
„És csak az árnyékból a fénybe való átmenet korszakaiban éreztem valóban, hogy élek és szabad vagyok. Olyankor, amikor sötét börtönéből kiröppenhetett a tűzmadár.”
Bár az életrajz sokat idézett utolsó gondolatával utal arra, hogy számára fenyegető szellemi halálból történő feltámadást a nemzetközi színpadokra kijutás, a szellemi, fizikai szabadság jelentette, de az életrajz nem a dicsőséges, sikeres, elismert, bár olykor szakmai kritikákkal nehezített, nemzetközi koncerttermeket megtöltő, időszakra, hanem a „kalandosabb” odavezető útra fókuszál, a nyomorúságos kezdés, a háborús, munkaszolgálatos, bárzongoristás időszak ellenére sokszor humoros hangnemben.
„…egy elég sötét éjszakai kocsmában kötöttem ki, amit is a Danaida hordójának neveztek. A helyiség megérdemelte a nevét, mert bizonyos vendégeinek a buzgalma olyan nagy volt, hogy épp csak annyi időre hagyták el a söntést, hogy hazamenjenek és kialudják heti kis delíriumukat…nemcsak zongoristának szerződtetett, hanem ha két dallam közt ennek szüksége mutatkozik, kidobóembernek …így történt, hogy beiktattak munkahelyemen úgy is, mint testőrt, úgy is mint a népek számára oly fontos kultúra terjesztőjét.”
Nem szerette, nem akarta kihagyni életének azt az I világháború és a nagy világgazdasági válság közé eső, az angyalföldi barakkokból álló „főbérelti családi háztelepen” töltött, első nyolc évét, amikor az éhezés, a szegénység, a betegség határozta meg családjuk mindennapjait. Azt az időszakot, amikor előszőr zongora nélkül, majd zongorán tanult meg hallás után, majd édesapja segítségével, improvizációkon keresztül zongorázni. Nagyon hatásos, hogy nemcsak a sikereket, a cirkuszi fellépést, a zeneakadémián töltött éveket vagy a bárokból, bárokba követő rajongókat említi meg, hanem a tanulságos hibáit. Így a tanára javaslatára ellenére gyerekként elfogadott skandináv „turnét” vagy a munkaszolgálatos időszaka után, Ferenczy György és mások közbenjárására kapott első koncert gyengeségét. Szerencsére a tanulságot is levonja és megosztja olvasóival.
„Bukásunk nemcsak művészi, de anyagi is volt. Adósságba keveredtünk, és rendkivül rossz kritikát kaptunk. Egyetlen hasznom az lett, hogy bebizonyosodott: amit életünk folyamán elhamarkodva teszünk, az rosszul végződik” – summázta a skandináv turnéról.
Az önéletrajz magyar változata néhány újabb anekdota mellett megemlíti kezdeményezéseit, az általa alapított orgonafesztivált, az ösztöndíjat, a felújított kápolnát, amelyekkel a tehetséges, de hátrányos helyzetű művészeket segítette, sőt segíti halála után is.
A filmre kívánkozó, jó hangulatú életrajz tanulságos, hiszen a fia tragikus halála ellenére egy olyan sikertörténet, amiben a szorgalom és az ambíció sokkal lényegesebb faktor, mint a szerencse.