A Tehetség Központ ötletét a ma már Berlinben élő, romaszármazású gitárművész és zeneszerző, Snétberger Ferenc vetettefel. Felsőörsön létrehozott egy zeneiskolát, ahova az ország mindentájáról érkeznek a tehetséges és hátrányos helyzetű fiatalok ősszel,tavasszal és nyáron, néhány hétre. Helyi Téma riport a Központból.Felsőörs központjában áll a Snétberger Zenei Tehetség Központ. Afőépületben, a nagyteremben gyülekeznek a gyerekek és a tanárok,pár perc és kezdődik a tavaszi szemeszter. Snétberger Ferenc, avilághírű gitárművész, az iskola alapítója köré gyűlnek a legtöbben.Feri bácsi- ahogy a diákok hívják – pedig mesél.
<object width=”220″ height=”179″><param name=”movie” value=”http://www.youtube.com/v/VgHUfsfyymI?version=3&hl=hu_HU”></param><param name=”allowFullScreen” value=”true”></param><param name=”allowscriptaccess” value=”always”></param><embed src=”http://www.youtube.com/v/VgHUfsfyymI?version=3&hl=hu_HU” type=”application/x-shockwave-flash” width=”220″ height=”179″ allowscriptaccess=”always” allowfullscreen=”true”></embed></object>
– Volt egy álmom, de túlnőtt saját magán. 15 évvel ezelőtt
Németországban az ottani szintó cigánygyerekeket kezdtem
tanítani. Sok jó zenész kikerült onnan, de megszűntek a
támogatások és vége lett. Már korábban is gondoltam rá, de ez az
időszak csak megerősített, hogy milyen jó lenne, ha ezek az
eszméletlenül tehetséges gyerekek nem vesznének el – magyarázza
Snétberger.
– Nem tudnak velük bánni, nem kapnak elég segítséget, mert ezek a
gyerekek azért kicsit mások. A hazai és a külföldi zeneiskolákban
sem veszik észre a tehetségeket, ehhez ugyanis szimpátia is kell.
Ezért van az, hogy nálunk a tanárok többsége is roma származású
és mi abból indulunk ki, amit hoznak otthonról. Mi vezetjük őket, ők
meg megszeretik a klasszikus zenét, a világzenét, a jazzt – ömlik a
szó a gitárművészből, miközben a 15-20 év közötti diákok
zsibonganak az aulában.
– Lehangolódott a zongora – kiáltja az egyik, egy hegedűtokos fiú
megy segíteni. Külsejükre sokat adó, tipikus kamaszgyerekek, akik
viccelődnek, hangoskodnak, mint bármelyik iskolában, a különbség
annyi, hogy itt többségében roma fiatalok vannak és minden
második mondatuk a zenéről szól.
– Nem tudom, hogy könnyebb lesz-e ezeknek a gyerekeknek
cigányként élni – folytatja Snétberger Ferenc, aki az egész országot
bejárta, hogy meghallgassa a jelentkező gyerekeket és kiválassza a tehetségeket.
Snétberger oktat, szerv ez, terv ez, Berlinbe v inné egy- két
tanítv ányát fellépni
– Gyerekként Salgótarjánban a cigánysoron laktunk a
nagymamámnál, és most ugyanilyen helyeket láttam, beszélgettem a
családokkal, nagyon nehéz helyzetben élnek jó páran. Ezért örülök
ennek az iskolának, mert így segíteni tudunk a gyerekeknek.
Pontosan tudom, hogy mi megy bennük végbe, én is ugyanonnan
jövök, ahonnan ők. Amit itt megtanulnak, az büszkeséget és
önbizalmat ad nekik, ami nagyon fontos. Nem kell lehajtaniuk a
fejüket, hogy ők cigányok, hanem kiállhatnak bárhova, mert
tehetséges zenészek – mondja a világhírű muzsikus, majd elindul,
mert órája lesz. Minden teremben egy tanár, egy diák.
– Az átlag itt tehetségesebb, mint egy szakközépiskolában – mondja
Barcza Horváth József, aki bőgőt és basszusgitárt oktat. Kállai Géza
fordított baseball sapkában áll, nyakában basszusgitár és hólyagos
ujjait mutatja tanárának, miközben bemennek a terembe.
– Géza elkezdett bőgőzni is, ez viselte meg a kezeit – mondja
nevetve a tanár, és bekapcsolja az erősítőket. Hangolás, mollok,
jazz alapok, erről szól a következő 45 perc. A szomszéd szobában
Balázs János oktatja zongorára Horváth Józsefet, aki fiatal kora
ellenére szinte tökéletesen játszik.
– A Pokolból megyünk a fény felé, még nem vagyunk a
Mennyországban, de már a Purgatóriumban. Erre figyelj az
intenzitásnál – magyarázza Balázs János Liszt Ferenc Dante
szonátáját a fiúnak, aki hevesen bólogat és újrakezdi.
– Most a szerelmi halottaknál vagyunk, akik a szerelembe haltak bele
– kiállt a tanár és Józsi elmosolyodik, mert ezt pontosan érti. Szünet
van, a diákok az udvaron napoznak, beszélgetnek, egy csoport fiú LL
Junior egyik slágerét gitározza és énekli.
– Hadd játsszam el én is, én is tudom – szalad hozzájuk egy 10 év
körüli fiúcska. A lányok külön csoportban beszélgetnek és közben a
fiúk felé pislognak.
– A nyári táborban már szerelem is született – mosolyog Hete Dóra,
aki mentorként dolgozik itt. Segít a diákoknak az eligazodásban, a
tanulásban, sőt a mosásban is.
– Fáj még a fejed? Itt a gyógyszer! – szalad oda az egyik diákhoz. A
mentorok itt szülők, osztályfőnökök és barátok egy személyben. A
korrepetálásban is segítenek, hogy a tábor ideje alatt se
maradjanak le a gyerekek az iskolai tananyaggal, de angolul is
foglalkoznak velük.
– Lehet bármilyen tehetséges zenész, ha nem tud kommunikálni –
magyarázza Snétberger Ferenc. – Azért tanítunk angolt is nekik,
mert idegen nyelv nélkül nem lehet sehova eljutni, én ezt a saját
bőrömön tanultam meg – magyarázza Feri bácsi, közben jóságosan
körbenéz.
– Ezeknek a gyerekeknek az a legrosszabb, ha innen el kell menniük.
Folyamatosan jár az agyam, hogy mit lehetne még tenni, arra
gondoltam, hogy jó lenne, ha az itt végzettek közül páran
visszajönnének tanítani. Akadnak, akiket viszek magammal játszani,
nemsokára lesz egy koncert Berlinben a külügyminisztériumban,
egyet-kettőt vinnék magammal, hogy kint is lássák, mit tudnak.
Tényleg igyekszem segíteni rajtuk, de nekem is jó, mert sokat kapok
tőlük, szerintem miattuk jobban játszom, mint régebben – nevet a
világhírű gitáros, majd elindul a következő órára. Snétberger
gitározik, a tanítvány klarinéton kíséri. Nem beszélnek, csak a
szemükkel kommunikálnak, a külvilágról tudomást sem vesznek. Az
óra végén a gyerekek kiszaladnak az épületből, át a menzára, jön az
ebéd. A 16 éves Boros Renátó hegedűjével sétál.
– Szerintem ez a tábor a legnagyobb ajándék lesz egész életemben
– mondja a fiú, aki a kassai konzervatóriumban tanul. – Szlovákiában
élek szüleimmel és húgommal. Apu és anyu munkanélküli, de
valahogy mindig vagyunk, és az iskolára előteremtik a pénzt, pedig
nem mindig van otthon kenyér. A családomnak a mindene, hogy
nekem jó legyen, hogy azt csinálhassam, amit szeretek. Bárhova
mennek a szüleim munkát keresni, éreztetik velük, hogy romák és
biztos nem jók, pedig apukám kitanult ács – magyarázza Renátó, aki
hét éve hegedül. – A kottát meg lehet tanulni, de az érzés a szívből
jön. Nem tudom elmagyarázni, de ha kézbe fogom a hangszert,
mintha azon keresztül folyna a vér a testembe. Nagyon sok bánatot
bele tudok tenni a zenébe. Néha ahelyett is muzsikálok, hogy
anyumékkal beszéljek, mert látom, hogy szenvednek a nélkülözéstől,
és közben nekem megteremtik az iskolát. Azért tanulok, hogy nekem
legyen munkám – mondja Renátó bánatos szemmel, de mikor azt
mondom neki, hogy tanárai különösen tehetségesnek tartják,
elmosolyodik. – Én ilyet magamról nem mondhatok, mert még nem
mutattam sokat a világnak.
Indulunk a menza felé, előttünk megy Snétberger Ferenc.
– Feri bácsi szerintem azért lett világhírű, mert volt benne akarat. Ő is
olyan családból származik, mint mi. Hiszem, hogy én is ki tudok
kerülni ebből a helyzetből. Akármi jöhet, nem adom fel soha –
mondja búcsúzóul Renátó, majd hangszerét maga mellé téve nekilát
az ebédnek és közben a zenéről beszélget asztaltársaival.
Szerző: Szabó Dóra
Helyi Téma 2012. március 27.