Kiderül a tévéműsorokból, ma is sok a zenében tehetséges cigány fiatal, de az is látszik, milyen sok kallódik el – figyelmeztet a makói születésű Fátyol Tivadar zenész. A Rajkó Művészegyüttes anyagi nehézségekkel küzd, a tavaly alapított Snétberger Zenei Tehetség Központ 60 növendékkel tud foglalkozni évente.
BAKOS ANDRÁS – 2012.11.06.
„Látni kellene a családokat, amikor a felvételire hozzák a fiatalokat, nagyon szegények, de mindenkinél van hangszer. Ha a zene nem lenne, azt gondolom, még lejjebb csúsznának” – nyilatkozta a HVG-nek Snétberger Ferenc Liszt-díjas gitárművész, aki egy éve alapított központot Felsőőrsön a zenében tehetséges szegény cigány gyerekek számára. Itt 60 fiatal tanul muzsikát, szerez önbizalmat tizenkét héten át, alapítványi támogatással, a csapat már több helyszínen, a Művészetek Palotájában is fellépett. A lapnak nyilatkozva a művész elismeri, a 60 fős keret kevés, ám egyelőre ennyire telik, folyamatos harc a működéshez szükséges pénz előteremtése. Leszögezi: bár erősen sztereotip megközelítés, hogy a cigányok zenéljenek, abban jók, a szegénységből most tényleg csak a tanulás révén lehet kitörni.
Snétberger Ferenc alapítványa összesen 60 fiatal taníttatását tudja fedezni. Fotó: Snétberger központ
Snétberger kezdeményezése azért jelentős, mert bár egészen más körülmények között, de 1952-ben a Rajkó Zenekar és iskola is ilyen céllal jött létre, Farkas Gyula művészeti vezető, karmester és Szigeti Pál igazgató kezdeményezésére. A világhírű együttes anyagi nehézségekkel küzd. Ahogyan mai igazgatója, Gerendási Istvánnemrég nyilatkozott: megnyertek, majd nem kaptak meg egy pályázati összeget, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kezdeményezte, tagozódjanak be az Országos Roma Önkormányzat alá. Az együttes vezetői nem írták alá a szerződést, egyoldalúnak érezték. Ezután egy minisztériumi kft.-hez kerültek. Az átszervezés és huzavona közben szakadás történt, megalakult a Rajkó Nemzeti Zenekar is. Kapcsolatban áll a Rajkó Zenekarral, és Snétberger központjában is van növendéke a makói Magán Zeneiskolának. Vezetője, Csikota Józsefelőrebocsátja, ő optimista ember, de úgy látja, a hazai zeneiskolai hálózat elég kiterjedt ahhoz, hogy akinek van tehetsége a muzsikához – és szándékosan nem tesz különbséget roma és nem roma között – azt fölfedezik.
– A törvény által előírt hozzájárulás, ami iskolánként változóan havi 1200-tól 1800 forintig terjed, a tapasztalatom szerint nem jelent akadályt a kezdetekkor.
– Az anyagi háttér idővel mégis komoly hátrány lehet, és a segítségre szánt pénz még mindig nem csak oda kerül, ahová szánták – így látja Kolompár László, a Csongrád Megyei Cigány Önkormányzat elnöke.
– Nem szép, hogy pont én hozom elő a megkülönböztetést, de tény, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány diákoknak szánt ösztön-
díjára nem cigányok is pályáznak. Nincs jogunk szólni, mert ma Magyarországon az a cigány, aki annak vallja magát. Erkölcsi alapunk sincs észrevételt tenni, mert egyre több család él olyan mélyszegénységben, ami eddig jórészt csak a mieinkre volt jellemző.
Nem kell semmi újat föltalálni: a bentlakásos iskolák, népi kollégiumok segíthetnének abban, hogy a cigány fiatalok a zene révén boldoguljanak, mert már heti egy alkalommal utazni is nagyon drága – ez a három évszázadra visszavezethetően muzsikuscsaládban született Fátyol Tivadar zenész, rádiós zenei szerkesztő véleménye. Tivadar édesapjának, Fátyol Mihálynak (1909–1980) nemrég szobrot állítottak Makó legforgalmasabb terén, a Korona mellett. Fátyol Misi – ahogyan az idősebbek emlegetik – Makón járta iskoláit, a családi zenekarban mutatkozott be először közönség előtt, ám 18 éves korában ő is Szegedre ment tanulni, a konzervatóriumba, ahol Belle Ferenc koncertmester óráit látogatta. Ez az alap is kellett ahhoz, hogy később Pertis Pál invitálja zenekarába, rádiófelvételeken játsszon, filmben szerepeljen, s hogy a belga király meghívja a csapattal együtt Brüsszelbe, ahol a négy évre szóló szerződésből csak két évet tudtak kitölteni a II. világháború kitörése miatt. – A hagyományos cigányzene eltűnik, a vendéglátóipar szinte kizárólag olyanoknak ad munkát, akik mindent játszanak. A boldogulás útja a mai fiatalok számára a komolyzenén át vezet. Ezért fontos Snétberger kezdeményezése, aki ugyanúgy kezdte, mint Farkas Gyula bácsi: beült a kocsiba, és járta az országot – mondja Fátyol Tivadar. – Jellemző, hogy akik nem tudnak komolyzenészként a pályán maradni, dzsesszmuzsikusként boldogulnak, és most így válnak Európa- és világhírűvé a tehetséges cigány fiatalok. Vagy nem. A minap hazai roma rapperekről néztünk a feleségemmel egy megrendítő dokumentumfilmet. Nagyon jók, mégis csak az utcabeliek hallgatják őket, nem kezd velük senki semmit… Talán mert a menedzselés is kezdetleges nálunk, sok a lehúzó ember, aki rövid távú befektetésnek tekinti a talentumot, és nem ért ahhoz, amire vállalkozik. A tévés tehetségkutató műsorok arra kétségkívül jók, hogy megmutatták: tényleg nagyon sok a zenei tehetség közöttünk. De az is fölsejlik, milyen sokan kallódnak el, mekkora érték megy veszendőbe.
A média – amellett, hogy egyre több embert segít hozzá a nyilvánossághoz – paradox módon sokszor a családi indíttatást is pótolja. Snétberger nyilatkozott úgy, hogy voltak a felvételizői között, akik a kottát sem ismerték, mégis nagyon jól zenéltek: „Megkérdeztem tőlük, hogy mégis, akkor hogy tudnak eljátszani egy-egy darabot, hogy készültek a felvételire. Aztán elmesélték, hogy az internetről meghallgatnak egy számot, és utána játsszák is már rögtön. Na, legalább erre jó a YouTube…”
Forrás: delmagyar.hu