60 éves a Rajkó Zenekar

Vidák Zsigmond vezető prímás (j2, áll) a Rajkó Zenekar fennállásának 60. évfordulója alkalmából tartott gálakoncert előtt Budapesten, a MOM Kulturális Központban. MTI Fotó: Illyés Tibor...

Debütált az Athe Sam klub a Gödör Klubban

Kíváncsiak vagyunk lesz-e a folytatása a jól bevált helyszínen, ismerősen csengő név alatt indult új kezdeményezésnek, de úgy tünt a közönség, akik között szép számmal voltak külföldiek is, jól érezte magát és csapott egy jó kis házibulit a programsorozat első előadásán.

Cimbalom műfaji határok nélkül

A zene, a roma kultúra, a jazz, a csapatmunka, a teljesítmény és a tanításvágy mind-mind tettenérhető volt az Etnoklub legutolsó adásában, ahol nemcsak Balogh Kálmánról és zenekaráról, a Gipsy Cimbalombandről, hanem zenésztársairól, a népzenei kötödéséről és az általa szeretett hangszerről is sokat megtudhattunk.

Hozzánőtt a szívünkhöz a Budai Vár borászati seregszemléje

Nemcsak a borászok, a város is nagyon kötődik Közép-Európa egyik legrangosabb, legnépszerűbb szakmai rendezvényéhez, művészeti fesztiváljához, ahol a számtalan eseményt a bor fogja össze. Nem csoda, hiszen a szervezők betartották ígéretüket, borból, dalból, muzsikából, ízletes étkekből, kellemes találkozásokból valóban bőséges volt a kínálat a Budavári Borfesztiválon.

FILMAJÁNLÓ-When the road bends (Amikor az út kanyarog) című film főhajtás a cigány kultúra és a roma zenészek előtt

A PánBalkán Art Piknik illesztette be programjai közé a világ öt különböző cigányzenekarából verbuválódott Gypsy Caravanról szóló megindító dokumentumfilmet. A filmben a zenei stílusok Indiától Macedoniáig, Romániától Spanyolországig, a flamencótól a rezes bandáig, a román hegedűtől a Balkán popig, az indiai folkig, a ragáig és a jazzig terjednek. Miközben megismerhetjük a roma lélek sikszínűségét, a cigányzene differenciáltságát, rugalmasságát, egyediségét, a zenekarok mögött rejlő emberi tragédiákat, nehézségeket, különleges és magas színvonalú cigányzenét hallgathatunk.

Scroll to top