Már a díszvendégek miatt is kihagyhatatlan a 2010. augusztus 4-8 között a Palkonyától, Kisharsányon, Nagyharsányon, keresztül a Vylyan pincéig tartó 5 napos Ördögkatlan Fesztivál. Az egyedien tálalt cigányzene szerves része a programfolyamnak és szerencsére a mainstream mellett a kisebb, autentikus cigányzenét játszó együttesek is teret kapnak.
Kategória: Archívum
Archívum
MTV Icon-Nagy Feró a CokeClub-on 2010. július 31-én a KARAVÁN FAMILIÁVAL
ITT a Nyár és irány Siófok, mert ha Siófok, akkor CokeClub. Ha CokeClub. akkor MTV Icon. Ha MTV Icon, akkor Nagy Fero Ha Nagy Fero,...
Amaro Suno a Bánkitó Fesztiválon 2010. augusztus 7-én
A Budapesttől 70, Salgótarjántól 75 kilométerre fekvő Bánki-tó mellé teljesen civil szervezésben 2010. augusztus 5-8 közötti megvalósuló fesztivál az idén a kisebbségi kultúrák találkozását tette meg...
Rétság – 10/08/05 – Bánkitó Fesztivál – Gödör színpad – Szilvási Gipsy Folk Band
A Budapesttől 70, Salgótarjántól 75 kilométerre fekvő Bánki-tó mellé teljesen civil szervezésben 2010. augusztus 5-8 közötti megvalósuló fesztivál az idén a kisebbségi kultúrák találkozását tette meg szervező elemként.
Jászberény – 10/08/06 – Szabadtéri Színpad – XX. Csángó Fesztivál
XX. Csángó Fesztivál 2010. augusztus 3-6 között Jászberényben. A kisebbségi folklórfesztivál programjában a cigányzene hagyományosabb és világzenével kacérkodó változata is képviseletre kerül, amit a Szászcsávási Zenekar és a Besh o droM zenekar részvétele is jól bizonyít.
Karaván Família a Nemzetek Fesztiválján
A fesztiválok evolúciójában eljutottunk a fúziós fesztiválok szintjére, amit Balatonkeresztúrnak, Marcalinak és Balatonmáriafürdőnek köszönhetünk. A fúvóstalálkozóból, a néptánc fesztiválból és egy nyári programsorozatból megalkották a Nemzetek Fesztiválja Magyarország elnevezésű programsorozatot.
Szoboszlói Folkhétvége a Kalyi Jag cigányzenei együttes koncertjével és táncházával
Július utolsó hétvégéje 1996 óta a népzene, a néptánc és a népművészet ünnepe Hajdúszoboszlón. A Szoboszlói Folkhétvégéken az eddig eltelt tizenhátom év alatt 80 zenekar és táncegyüttes előadásán szórakozhattak a látogatók, összesen 146 fellépés alkalmával.
Utcafesztivál itt is,ott is …például Zamárdiban idén 12. alkalommal
Úgy tűnik Zamardi felépült a Sound óta, mert mától egy újabb fesztivállal akar minket a Balaton partjára csalni. Nem a mainstream, fesztiválozó együtteseket akarják bemutatni, hanem azokat a zenekarokat, akiknek talán ez a fesztivál az év lehetősége.
Babel Sound & Spices Balaton 2010 azaz cigányzenével is fűszerezett Világzenei koncert-sorozat
Az új, 2010. július 22-én kezdődő egyhónapos, három helyszínt felölő Balaton parti fesztivál a világzenére, azon belül idén főleg a világzenét játszó hazai előadók bemutatására fókuszál, de fűszerezve egy kis dzsessz-szel, klasszikus zenei fúzióval, alternatív zenével is, kiegészítve további stílusokkal, mint a jazz, a klasszikus és az alternatív stílus, vagy underground zenei világ, amely a fesztiválokon ritkán kap lehetőséget a megjelenésre.
Siófok, Balaton – 10/07/24 – Siofolk Festival – Kalyi Jag
A Siófolk Fesztivál sajátos lehetőséget ad a magyar és a nemzetiségi népzene megismerésére. A népzene hagyományos értékein kívül az egyre népszerűbb világzenének is tered adó...
Öcs – 10/07/31 – Öcs-Művészetek Völgye – Lajkó Félix, kísér Brasnyó Antal
Hol volt, hol nem volt, a művészeten innen és a művészeten túl, a mesebeli zeneszerző, színházi legény ment, mendegélt. Mesebeli vándorlása során eljutott a Séd...
Taliandörögd – 10/07/31 – Taliandörögd-Művészetek Völgye – Arany János: Nagyidai cigányok
Hol volt, hol nem volt, a művészeten innen és a művészeten túl, a mesebeli zeneszerző, színházi legény ment, mendegélt. Mesebeli vándorlása során eljutott a Séd...
Monostorapáti – 10/07/30 – Monostorapáti-Művészetek Völgye – Palya Bea
Hol volt, hol nem volt, a művészeten innen és a művészeten túl, a mesebeli zeneszerző, színházi legény ment, mendegélt. Mesebeli vándorlása során eljutott a Séd...
Kapolcs, Veszprém megye – 10/07/29 – Kapolcs- Művészetek Völgye – Djang Drom a Bookfenc porondon
Hol volt, hol nem volt, a művészeten innen és a művészeten túl, a mesebeli zeneszerző, színházi legény ment, mendegélt. Mesebeli vándorlása során eljutott a Séd...
Öcs – 10/07/28 – Öcs-Művészetek Völgye – Rendhagyó Prímástalálkozó és Boban i Marko Markovic Orkestar
Hol volt, hol nem volt, a művészeten innen és a művészeten túl, a mesebeli zeneszerző, színházi legény ment, mendegélt. Mesebeli vándorlása során eljutott a Séd...
Taliandörögd – 10/07/27 – Taliandörögd-Művészetek Völgye – Oláh Kálmán – Tim Ries Quartet
Hol volt, hol nem volt, a művészeten innen és a művészeten túl, a mesebeli zeneszerző, színházi legény ment, mendegélt. Mesebeli vándorlása során eljutott a Séd...
Öcs – 10/07/26 – Öcs-Művészetek Völgye – Szalóki Ági-Borlai Gergely: A kishúg
Hol volt, hol nem volt, a művészeten innen és a művészeten túl, a mesebeli zeneszerző, színházi legény ment, mendegélt. Mesebeli vándorlása során eljutott a Séd...
Öcs – 10/07/26 – Öcs-Művészetek Völgye – Balogh Kálmán –
Hol volt, hol nem volt, a művészeten innen és a művészeten túl, a mesebeli zeneszerző, színházi legény ment, mendegélt. Mesebeli vándorlása során eljutott a Séd...
Öcs – 10/07/25 – Öcs-Művészetek Völgye – Besh o droM a Kőfejtőben
Hol volt, hol nem volt, a művészeten innen és a művészeten túl, a mesebeli zeneszerző, színházi legény ment, mendegélt. Mesebeli vándorlása során eljutott a Séd...
Nagyvázsony – 10/07/25 – Nagyvázsony-Művészetek Völgye – Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs duókoncertje
Hol volt, hol nem volt, a művészeten innen és a művészeten túl, a mesebeli zeneszerző, színházi legény ment, mendegélt. Mesebeli vándorlása során eljutott a Séd...
Kapolcs, Veszprém megye – 10/07/24 – Kapolcs- Művészetek Völgye – Momentán Társulat és Palya Bea közös műsora
Hol volt, hol nem volt, a művészeten innen és a művészeten túl, a mesebeli zeneszerző, színházi legény ment, mendegélt. Mesebeli vándorlása során eljutott a Séd...
Nagyvázsony – 10/07/24 – Nagyvázsony-Művészetek Völgye – Kolti Helga és a Jávor Pál Nemzeti Cigányzenekar a Várszínpad és Várcsárdában
Hol volt, hol nem volt, a művészeten innen és a művészeten túl, a mesebeli zeneszerző, színházi legény ment, mendegélt. Mesebeli vándorlása során eljutott a Séd...
A magyar népzene, a nemzetiségi és világzene jegyében megtartandó Siófolk Fesztivál nem felejtkezik el a cigányzenéről sem
A Siófolk Fesztivál sajátos lehetőséget ad a magyar és a nemzetiségi népzene megismerésére. A népzene hagyományos értékein kívül az egyre népszerűbb világzenének is tered adó fesztivál 2010. július 23-25. között Sófokon, a Hajóállomás mellett, a Rózsakertben kerül megrendezésre.
Művészetek Völgyében a cigányzene is felcsendül a Djang Dromtól, a Nagyidai cigányokon keresztül Palya Beáig
Hol volt, hol nem volt, a művészeten innen és a művészeten túl, a mesebeli zeneszerző, színházi legény ment, mendegélt. Mesebeli vándorlása során eljutott a Séd patak partjára és megpillantotta a művészetek csodavölgyét a mesebeli házakkal, a vendégcsalogató portáival. Útja során egy tábla állította meg, amit izgatottan betűzni kezdett. K-a-p-o-l-c-s.