Jean-Baptiste Reinhardt, cigány nevén Django, rövid életének 43 éve elég volt, hogy neve fogalommá, stílusa műfajteremtővé, kétujjas játéka inspirációvá, zenéje követendő példává váljon. Ezeknek a sikereknek a töredéke is elégedetté tenné a Djangonal kevesebb személyes tragédiát átélő, hendikep nélküli művészembereket, de őt életének nehézségei nem megakadályozták, hanem még nagyobb sikerek elérésére ösztönözték. Zeneszerzői munkáját és újító természetét a fomális képzést nélkülöző cigánytábor zenei hagyományaiból származó díszítések inspirálták. Improvizációi természetesen áradtak a még funkcionáló ujjaiból.
Vérbeli zenész formális képzés nélkül
A belgiumi Liberchiesben, egy mánus-szinti komikusokból és zenészekbõl álló vándortársulatába született Django Reinhardt, a Franciaországban, Olaszországban, Algériában töltött vándorévek után, 8 éves korától Párizs mellett a francia cigányok társadalmának, a Manouchoknak a lóvontatta karavántáborában nőtt fel, ahol előszőr hegedűn, majd bendzsón is megtanult játszani. Imádta a zenét. Az első hangszere, amit tizenkét évesen kapott, egy olyan hathúros bendzsó volt, aminek a hangzása a standard gitáréra hasonlított. Tizenhárom évesen már hivatásos zenészként dolgozott Guerino harmonikaművész mellett egy táncteremben, a Monge utcában, de tehetségét akkor kezdte el elismerni a közönség és a többi mánus zenész, amikor bárokban, kávéházakban kezdett el játszani. Bár formális képzésben nem részesült a vándorcigányok világában, de a zene a vérévé vált.
Új játékmód a megbénult ujjak miatt
Az akkor tizennyolc éves Django és első felesége megmenekült, amikor 1928-ban a lakókocsijuk leégett a felesége által eladásra készített celluloid virágok véletlen meggyulladása miatt, de Django sajnos olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett menekülése közben, hogy a jobb oldala térdtõl a derékig egészen és a két kisebb ujja teljesen megégett, ezért csak a középső és a mutató ujja volt használható. A tizennyolc hónapig tartó gyógyulása alatt a szomorú kilátások ellenére ismét elkezdett gitározni, és szépen, lassan kifejlesztett egy olyan játékmódot, amellyel a sérülése ellenére virtuózan tudott játszani. Nem adta fel A hátrányból ismét erőt nyert és erényt kovácsolt.
„Az elsõ két ujjával bámulatos ügyességre tett szert, de az nem azt jelentette, hogy soha nem használta a másik kettõt. Megtanulta fogni az E-húrt a gitáron a kisujjával, és a következõ ujjával a H (angolszász területeken B) húrhoz tudott felnyúlni, ami sok olyan akkord hangzásért volt a felelõs, amelyet Django használt elõször. „ nyilatkozta a nagyszerű hegedűs, Stéphane Grappelli a nagyszerû hegedûs 1954-es interjú során, amikor már Django egy éve halott volt. (forrás www.jazzmanouch.hu)
Új zenei stílus kialakítói versenytársakból lett zenésztársakkal
Mennyien próbálhattak megélni zenélésből 1934-ben, ha a Hotel Cambridge képes volt tizennégy muzsikust összehívni egy kis délutáni zenélésre. A zenészek nagy száma nem megijesztett Django Reinhardot, hanem egy legendás öltőzőbeli együtt zenélésre inspirálta, amelybe Stephen Grappelli, a nagyszerű hegedűs mellet bekapcsolódott testvére, Joseph második gitáron és Lois Vola nagybőgőn. A tökéletesen elkapott jazz-session adta a Quinetette du Hot Club de France zenekar létrehozásának ötletét, ami sokak szerint az ütőhangszerek nélküli ritmusgitáros zenekarok, a jazz-zenekarok koncepcióját kialakította. Több kompozíciójuk azóta már a jazz-standardok közé számít. Nem megijedt a konkurenciától hanem újabb stílus kialkítására ösztönözte.
„Az a különleges zenész, akinek játéka senkihez nem hasonlítható. Ma már Párizsban van egy nagy improvizáló” – írta a Jazz-Tango magazin 1934 ferbuárjában a Hot Club első koncertje kapcsán. (Forrás:www.guitarnoise.com)
Németellenesnek nem minősített swing a rebellis jazz helyett
A háború kitörésekor Angliában koncertező zenekar szétvált, mert Stephani Grapelli Angliában maradt, míg Django-ék visszatértek Párizsba és Hurbert Rostaing klarinétossal folytatták a zenélést. Párizs elfoglalása után a szabadságot jelképező, amerikainak minősíett jazz tiltólistára került, de a swing nem számított németellenes zenének, így a zenekar swinget játszva próbálta túlélni a háborút. Django Reinhardtnak a háborúhoz is sikerült alkalmazkodnia. (Forrás- Dregni :“Django Reinhardt and the Illustrated History Of Jazz.”
Samois Sur Sein, ahol a műfaj tovább él
Bár a szülőföld nélküli vándor, ahogy Jean Cocteau nevezte Django Reinhardot, a nyugdíjas éveit a Szajna partján fekvő Samoisban szerette volna eltölteni 1951-től, de már csak két évet adott neki a sors. Követői, hódolói minden évben nyáron Django fesztivált rendeznek Django zenei örökségének tiszteletére Samois Sur Seinben 1978 óta. Még halála sem akadályozhatja meg, hogy a gipsy jazz műfaj és teremtője feledésbe merüljön.